Próbáld Ki Magad!

alt

Erdélyi Hagyományokért Egyesület június 26- án rendezte meg a „Próbáld ki magad” című programját melynek jellemzője a hagyományőrzés, annak megismertetése, elsajátítása a gyermekek és fiatalok körében. Tanítási céllal színes és érdekes programokat szerveztünk, a gyerekek rajzolhattak „Jánoshalma az én Városom” címmel, és a legügyesebbeket értékeltük, Különdíjat kapott: Gyetvai Ákos, III.helyezet: Beretka Gellért, II.helyezet: Dobos Dominik, I.helyezet: Sendula Flóra lett.

Volt még arcfestés, lufi fújás, lufi rajzolás, origami, ügyességi játékok a régi babbal játszott malomjáték, memória, kártyajáték, pirított száraztésztából fűztünk nyakláncot, karkötőt. Több mint 100 gyermek és fiatal látogatott meg bennünket, kipróbáltak mindent és a Szentjánosbogár Klub tagjai, örömmel segítettek, mutatták be játékaikat, a hozzánk látogatóknak.
Jó érzést váltott ki belőlünk, hogy a klubtagok felvállalták a főzésben való részvételt, melynek eredménye megmutatkozott mivel a főzőversenyben ezüstérmes helyezést értek el. Próbáltuk a fiatalságot közelebb hozni egymáshoz, a közösségi életbe bevonni őket, egymással tudtak találkozni tanultak és tapasztalatokat cseréltek, tudásukat fejlesztették. A rendezvényen bárki részt vehetett így igen sokan helyiek és külföldi vendégek egyaránt meglátogattak bennünket, minden résztvevőt kis ajándékkal örvendeztettünk meg. Köszönetet mondunk a Szentjánosbogár Klub tagok aktív részvételének, mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk, hogy gyermekeink együtt jól érezzék magukat. Jövő évben is szeretettel várunk mindenkit. 
                                                                                                                     Bajkó Károly