Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület 2010. 09. 10-12-ig részt vett a Kiskunhalason megrendezésre kerülő Civil Szervezetek napján és Topolyán a TOP EXPO-n.  Mivel a két rendezvény egy időpontban zajlott, így az egyesületen belüli munkatársak és a volt Levi’s dolgozókkal együttműködve a kiskunhalasi rendezvényen Benecz Erika és Taskovicsné Nyers-Bakó Ilona, Topolyán Koltai András és Lengyel Edit segítségével mindkét programon részt tudtunk venni.
Kiskunhalasi program célja a civil szervezetek bemutatása volt. A Top-Expo egy mezőgazdasági és Ipari kiállítás és mesterségek vására, amelyen az idén mintegy 120 termelő köztük több civil szervezet vett részt.
A délelőtt folyamán a Városi moziban lehetőség nyílt meghallgatni a Civil Foglalkoztatási Konferenciát. Ezek után rövid előadást hallhattunk az atipikus foglalkoztatásról és munkavállalásról az EU-ban. Az előadás után bemutatkoztak azok a civil szervezetek, akik a Levi’s alapítvány pályázatán keresztül segítették a munkanélkülieket munkahelyteremtéssel. Jó érzéssel töltött el minket, hogy láthattuk a különböző egyesületek bemutatóján keresztül, milyen széles körű segítségnyújtásra nyílt lehetőség. A méhészek fejleszthették gazdaságukat, többen kisebb varrodát is tudtak indítani, betegápolási tanfolyam is indult. A nyelvtanulással is foglalkoztak melyet külföldön tudtak a gyakorlatban hasznosítani, néhány egyesület alkalmazottként foglalkoztatott adminisztrátori munkakörben volt Levi’s- es dolgozókat. Délután a civil szervezetek mind a maga módján bemutatták sátraikat, mi is így tettünk. Szervezetünk fiatalokkal foglalkozik, hagyományőrzés, programszervezés, táborok lehetőségével. Így a sátrunkban a fiatalokat fogadtuk szeretettel, de a felnőttek is ugyanúgy részt vettek a foglalkozásokban. Régi társas játékokkal játszottak a gyerekek, a szülőknek pedig megmutattuk, hogyan lehet olcsón érdekes és jó elfoglaltságot szervezni a gyermekeiknek, mindezt egy bónusz arcfestéssel tetőztük. Végül lehetőségünk volt megnézni a szüreti felvonulást is mivel a civil nappal egy napra esett a kettő.

A Top- Expo Topolya község, de Vajdaság számára is fontos, hiszen évről évre egyre több kiállító vesz részt és számos külföldi vendég megfordul a vásáron. A kereskedés, az üzleti megbeszélések mellett a vásárok alkalmat nyújtanak a barátkozásra, és lazításra. A vásáron mindannyian megértjük egymást függetlenül attól, hogy honnan jöttünk, és milyen nyelven beszélünk, a rendezvényen a kiállítók és a vendégek egyaránt elfogadták és megismerték egymás kultúráját. Magyarországi részről bemutatkozott a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő. A Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezet a mezőgazdasági gépgyártás és ipari szolgáltatással áll rendelkezésre. A további kiállítók sok érdekességgel álltak elő, a mezőgazdaság, kézművesség és az élelmiszer, ital készítés terén egyaránt. Mezőgazdasági gépek, pótalkatrészek forgalmazása, öntöző rendszerekből, több cég mutatta be termékeit. A kézművesség, mint hagyományőrzés jelent meg és állították ki munkáikat a gyöngyfőzés, kerámia tárgyak, kalap, menyasszonyi-alkalmi ruha, bőr szőrme készítésében. Az élelmiszer előállításában számunkra főként a hagyományos helyi ételek és italok kóstolójában, a változatos íz világ megismerése nagy örömünkre szolgált. Megízlelhettük a juh és kecske húskészítményeit és tejtermékeit, parázson sütött kürtös kalácsot, helyi bor-mézbor és pálinka különlegességeit. Nagy sikert aratott a különleges tárgyak készítőjének bemutatója: pl. gyermek hinta, ami tud körözni, forogni, és rugózni, valamint a kézzel - lábbal hajtható kerékpár. A motoros sárkányrepülőt sem hagyhatjuk ki Szabadkán egyesület alakult a sportrepülés gyakorlásaként. Egyesületünk részvételi célja volt, hogy megismertessük magunkat és programjainkat a közönséggel kiadványunkon, szórólap „leporelló”, fényképek kíséretében, és a már működő két ifjúsági hálózat a KITTI Hálót és az FMKH- t népszerűsítésével.